Vitalitás és tudomány

Amikor az ember azt gondolja, hogy egy témáról már nem lehet neki újat mondani, biztosan kellemesen csalódik. Ilyen élményben volt részem dr. Barna Lajosné dietetikussal együtt az Unilever Vitalitás Szimpóziumán, 2007. május 8-án és 9-én, Vlaardingenben. Hogy lehetünk még szebbek, hogyan érezhetjük magunkat jobban a bőrünkben, miként hozhatjuk ki a legtöbbet az életből? – egy nő számára ezek mindig érdekes kérdések, különösen akkor, ha a válaszok kommunikációs technikák bemutatásával is párosulnak. Ennek jegyében – többek között – bepillantást nyerhettünk a méltán elismert Kampány a Valódi Szépségért akcióba, amely a Dove termékcsalád promóciójaként 2004 tavaszán indult, s a hozzá kapcsolódó Igazság a Szépségről Kutatás (2004–2005) eredményeibe.
A kutatási eredmények megtestesüléseit a szünetekben próbálhattuk ki, illetve kóstolhattuk meg: minden alkalommal más kiállító mutatta be egy-egy termékcsoport innovációját. Az egyik szemem mindig könnyes ilyenkor, hiszen a Hollandiában és más EU-országokban oly sikeres termékek java részét itthon sosem fogjuk látni, ízlelni. Ilyen például a – számomra oly kedves – Algida Frusi, amely a bogyós gyümölcs, a müzli, a joghurt és a jégkrém tökéletesen eltalált kombinációja, a Knorr Vie gyümölcs- és zöldségitalok vagy a Becel (itthon Flora) pro.activ koleszterincsökkentő tej és minijoghurtital, amelyet még a holland egészségbiztosító is támogat.
A rendhagyó gálavacsora keretében a kutatóintézet séfjei bizonyították, hogyan lehet csaknem azonos alapanyagokból és készítési móddal háromféle zsírtartalmú gombalevest főzni. Büszkék vagyunk arra, hogy dietetikusként – csupa szakember között – azon kevesek között voltunk, akik a zsírtartalom szerint megfelelő sorrendbe tudtuk állítani a kóstolt mintákat. A megszokott kiváló vendéglátás mellett szakmai beszélgetésekre is adódott alkalom, így ismét sok tapasztalattal tértünk haza Hollandiából.

Kovács Ildikó dietetikus
Megjelent: Új Diéta 2007/3-4

Megjegyzések